Deme Júlia szüleinek esküvői képe

A fénykép a szüleim, Mailender László és Lukács Margit esküvőjén készült az 1920-as évek elején.
 
Apám 1895. szeptember tizedikén született, Szegeden, anyám pedig 1897-ben, Budapesten.
 
Anyám családja kispolgári család volt, ilyen Klauzál téri szegény zsidó család, nem vagyonos. Anyám ott a Klauzál téren házasodott össze apámmal, de hogy hogyan ismerték meg egymást, azt nem tudom. Akkor nem volt divat, hogy valaki templomban ne esküdjön, ami nem attól függött, hogy valaki vallásos vagy nem vallásos. Volt egy polgári esküvő, és volt egy templomi esküvő is. Előttem született halva egy lányuk 1923-ban, néhány évvel korábban házasodhattak meg. Én 1925-ben születtem, az öcsém, Mailender Frigyes 1929. november huszonkilencedikén. Négy-öt éves koromig együtt laktunk a nagymamával az ő Klauzál téri lakásában.
 
Anyámat és az öcsémet 1944. július elsején elvitték a csendőrök [lásd: csendőrpuccs]. Anyámról és a testvéremről sehol nem jelent meg semmi a háború után, pedig mindenütt kutattuk. A Vöröskeresztbe is elmentem, semmi nyom nem volt, egyedül annyi, hogy az öcsémnek valami osztálytársa még látta őt kint, Auschwitz mellett, Birkenauban 1944 őszén. Akkor még jött egy tél, és ez volt az utolsó nyom, ez is csak a testvéremről. Nem jött vissza, tizennégy éves volt.
 
Apám újra megházasodott 1949-ben.