Zinner Simon az olasz havasokban

Ez a fénykép az első világháborúban készült. Az édesapám, Zinner Simon van rajta -- ő balról a negyedik. A pontos helyszínre nem emlékszem, de talán Olaszországban készült a fotó. Az apám az első világháború alatt gépkocsivezető lévén a tankosoknál szolgált. Tehergépkocsit vezetett a katonaságban, és ezt hasznosította utána a polgári életben is. Sofőrként helyezkedett el. Abban az időben nagyon kevesen tudtak gépkocsit vezetni. Az apám sofőrködött, nagyon jó állása volt, abban a viszonylatban mikor kétszáz pengő havi fixről beszéltek, az apámnak háromszáz pengő fizetése volt, amiből nagyon jól meg lehetett élni. Így nagyon jó körülmények között éltünk, apám ugyanis a Leszámítoló Bank vezérigazgatójának, Kádár Gusztávnak a sofőrjeként dolgozott. Nagyon jó főnöke volt az apámnak, nagyon tisztelte, becsülte őt. Kádár Gusztáv a család barátja maradt apám korai halálát követően is. Édesanyám neki köszönhette, hogy egy tejbolt vezetését bízta rá. Mindkettőjük anyanyelve magyar volt. Apám hirtelen, 1932-ben halt meg. Tíz éves voltam akkor.