Pópa Júlia

Ez Pópa Júlia, a kisebbik lányom egy jugoszláviai kiránduláson. Már nem tudom, melyik sziget volt, ahova az élettársával mentek. Ő csinálta nyilván a képet. 1989-90 körül készülhetett a kép. Juli külkert tanult a közgazdasági egyetemen. Aztán még egy főiskolát elvégzett, a színművészeti főiskola gyártásszervezői szakát. Nagyon nem szerette a külkert. Aztán franciául tanult, egy-két évig dolgozott külker vonalon, de olyan helyekre, arab országokba kellett mennie, ami kényes volt a számára. Aztán átkerült filmvonalra. Sokáig a filmiparban dolgozott mint asszisztens, gyártásvezető-helyettes. Mígnem aztán egy filmprodukció kapcsán férjhez ment Szilágyi Péterhez, aki a munkatársa volt. A vejem filmtechnikus, kft.-je van, és különféle csoportokkal és produkciókkal dolgozott együtt. Két unokám van tőle, a Sári és a Lili. Juli nagyon sokat foglalkozott a gyerekeivel. Kitűnően tud játszani a gyerekekkel, képes órák hosszat fejtörőjátékokat játszani velük. Szoros életközösségben élünk, mindennapos a telefonváltás. Nem vagyunk olyan sokszor együtt, de nyaranta szerencsére szolgálatban vagyok náluk, nyáron a kápolnásnyéki házukban két-három hétre mindig ott vagyok a gyerekekkel. Ezek egyébként nagyon jól megrendezett, megszervezett nyarak, mert mindig sok gyerek van.