A Seiger család

Ez egy kép anyám családjáról. Nem tudom, hogy kicsoda a két szélső személy, aki jobbra és balra ül, de az anyai nagyszüleim, Hermina és Seiger Gottlieb az első sorban ülnek, és a nagybátyáim állnak -- balra Ernő, jobbra pedig Bernát. Anyám, Gabriella ül középen. Anyai nagyapám, Seiger Gottlieb 1864-ben született Hunyad megyében, és Déván élt. Mészáros volt. Egy fivére volt, Seiger Lázár, aki a balázsfalvi származású Czitrom Idával volt házasságban. Nem volt gyermekük. Lázár meghalt tuberkulózisban, jóval 1930 előtt, a dévai zsidó temetőben temették el. Anyai nagymamám, Hermina, született Roth, 1878-ban született egy Déva környéki faluban, nem tudom, melyikben, és Déván élt. Háztartásbeli volt. Nagyszüleim nagyon vallásosak voltak, nagyon ortodoxok. És ennek ellenére nem mentek minden héten a zsinagógába, csak az ünnepnapokon. Nagyapa nem ment sem hét közben, sem szombaton. Nagymamám rendes asszony volt, nagyapa mészárszékében ő volt a pénztáros. Nem szoktunk nagymamáéknál enni, de minden héten legalább három-négy alkalommal meglátogattuk őket, hiszen ott laktak a szomszédban. Legszebb emlékem nagymamámról az, hogy minden vasárnap délelőtt meglátogattuk a fivéreimmel, és adott pénzt mozira. Egy mozijegy akkoriban úgy egy lej ötven baniba került. Anyai nagyszüleim mindketten Déván haltak meg -- nagyapa 1934 novemberében, nagymama pedig 1941. január tizenhetedikén. Anyámnak két öccse volt: Bernát és Ernő. Bernát 1900-ban született, és a pozsonyi villamosipari iskolában tanult. Déván élt, és marhakereskedőként és mészárosként dolgozott. Bernát nagyon szorgalmas volt, nagyapám halála után vagyont szerzett. Marhával és disznóval kereskedett -- élő állattal, illetve hússal. Bernát bácsinak hűtővagonjai voltak. Télen jeget vermelt, pincékben, a Marosról. Mindenütt megfordult Izrael és Anglia között: szállított húst Magyarországra, Csehszlovákiába, Ausztriába, Németországba, Angliába, Konstantinápolyba. Rómában például számtalanszor járt. Bejárta egész Európát 1930 és 1940 között, tíz év alatt. Bernát sohase nősült meg, nem volt családja. 1980-ban halt meg, Déván. Ernő 1901-ben született. Ő is mészáros volt, Déván -- kóser és nem kóser húst egyaránt árult. A feleségét Herskowitz Gabriellának hívták, és három lányuk volt: Breier Vera, aki Gabriellának az első, Breier Jenővel való házasságából volt, Ernővel közös gyermekeik meg Szonja és Nádja. Ernő a háború után Kolozsváron lakott mindaddig, amíg a kommunista rendszerben le nem tartóztatták (Kolozsváron nem dolgozott ), majd Borosjenőn lakott, ott is halt meg 1976-ban, de Déván temették el. Akkoriban én is [Boros]Jenőn laktam -- Ernő nálam halt meg. A felesége aztán elment Izraelbe. Szonja meg Nádja Ernő haláláig Kolozsváron laktak, azután mindketten kivándoroltak Izraelbe. Az anyjuk előttük ment el. Szonja férjhez ment doktor Mihai Marinához, van egy lányuk, Marina Monica. Monica orvosnő Izraelben, Fulában, és Blãnaru mérnök felesége. Nádja hozzáment Klein Viktorhoz, aztán elvált. A fia, Klein Norbert Izraelben mérnök, de nem tudom, hol. Édesanyám, Seiger Gabriella 1899. január tizedikén született, Déván. Két évig járt Budapesten az orvosi egyetemre, 1916 és 1918 között. 1918-ban, amikor Kun Béla került hatalomra, hazatért. Aztán már nem iratkozott vissza, férjhez ment apámhoz. Apám négyéves kora óta udvarolt anyámnak. Az óvodában ismerte meg, és? addig várt, amíg édesanyám megnőtt.