Lázár Gábor

Én vagyok a képen a kétszázötven gramm színezüst éremmel a kezemben, amelyet eszperantó nyelven megjelent orvosi publikációimért kaptam. A fő hobbim az eszperantó, azzal foglalkoztam, foglalkozom legtöbbet. Tagja vagyok az Egyetemes Eszperantó Szövetségnek, Universala Esperanto Asociónak, sőt, én vagyok Romániában a képviselője az Orvosi Eszperantó Világszövetségnek, melynek Rotterdamban van a központja. Rotterdamban adják ki a 'Medicina Internacia Revuó'-t, a Nemzetközi Orvosi Szemlét is, ahol nekem nagyon sok cikkem jelent -- és jelenik -- meg. Ezért kaptam 1984-ben egy díjat, melyet Hideo Shinoda alapított, ez egy kétszázötven gramm színezüst éremből és ötszáz holland guldenből állt. Én is benne voltam egy ideig a bizottságban, ami odaítélte világviszonylatban ezt a díjat. Minden évben van eszperantó világkongresszus, akkor összegyűjtenek három-négy-öt ezer embert, aki ezt a nyelvet beszéli. Most az utolsó Litvániában volt, júliusban, azelőtt volt Kínában, mindig változik [a helyszín]. 1978-ban voltam Várnában az Orvosi [Eszperantó] Kongresszuson, 2001-ben voltunk Zágrábban a Világkongresszuson, és akkor beszéltem Eszéken az Orvosi Kongresszuson is. Az Orvosi Eszperantó Kongresszust kétévente szervezik meg, arra rendszeresebben szoktam járni, legutóbb itt volt Romániában, Nagyváradon. 2006-ban Hódmezővásárhelyen volt tudományos orvosi kongresszus, ahol három előadással szerepeltem. 2008-ban Krakkóban lesz kongresszus, amikor az Egyetemes Orvosi Eszperantó Szövetség (UMEA) százéves születésnapját fogjuk megünnepelni.