Ru'ena Hornová osztályképe

Ez egy osztálykép az elemi iskolából. Sajnos nem tudom biztosan megmondani, melyik lány vagyok én, talán balról az ötödik. Zsidó elemibe jártam, az épülete még ma is áll [Nagy]Tapolcsányban, de ma már nem iskola. Nem is tudom, mikor volt ott utoljára tanítás. Gondolom, hogy még az ötvenes években mint iskola működött. Kisiskolás koromban az volt a szokás, hogy télen az iskolába mindenki, aki tehette, tűzifát vitt magával, hogy melegben tanulhassunk. Gondolom, hogy az iskolának kevés volt a pénze, ezért volt ez így. Nem nagyon emlékszem, mi volt a legkedvesebb tantárgyam. Mondhatom, hogy szerettem a matematikát, és ez megmaradt a fiamnak is. Az elemi iskolában a Steiner és a Krainer tanítottak engem. Ezek a dolgok már teljesen elmosódtak az emlékezetemben. A zsidó iskola abban különbözött a többitől, hogy a zsidó vallást tanították. Sőt, a lányoknak szombat délután összejöveteleket szerveztek, ahol előadásokat tartottak a zsidó vallás rítusairól. Nagyon régen volt ez már. Az elemi iskola után a tanulmányaimat Nyitrán, a kereskedelmi iskolában folytattam. Az iskola befejezése után az apámnak segítettem az üzletben. Az iskolán kívül franciául tanultam. Később angolra is jártam, mert a fasizmus idején ki akartam vándorolni Angliába, de az édesanyám nem akart engedni. Azonkívül Brünnben [Brno], egy német zsidó gimnáziumban elvégeztem egy osztályt. Az is befolyásolt, hogy az édesapám nagyszülei prágai németek voltak. Amikor Prágában voltam az apámmal, volt ott egy német színház, ahova gyakran elmentünk. Sok német író, például a Max Brod [1884--1968] prágai volt. Prágában működött egy német egyetem is. Nekem nagyon sok német könyvem volt, de odaadtam a fiamnak. Amikor kiköltözött, nem tudom, mi történt velük. Franciául is tanultam, mert annak idején nem az angol volt a diplomaták nyelve, hanem a francia.