Vasile Grunea mint a 'Tribuna' szerkesztőségi titkára

A második sorban a kép közepén vagyok én. Itt egyedül én vagyok zsidó, a többiek mind románok. A ?Tribuna? szerkesztőségében készült a kép. Közvetlenül mellettem balra, nyakkendővel a legjobb barátom, Negoitã Irimie költő. És balról az első, aki áll, az Ioan Dumitru Radu Popescu, aki akkor a főszerkesztő volt. Az 1980-as években készült a kép. Azt lehet mondani, hogy egy életen át dolgoztam, 1959-től 1990-ig a ?Tribuna? szerkesztőségében mint szerkesztőségi titkár. Saját véleményem szerint a munkatársak szerettek. A ?Tribuna? is éppúgy, mint a ?Korunk? újjászületett az 1956-os évben keletkezett hangulat következtében. Akkor Kolozsváron csak egy román irodalmi havi folyóirat létezett, a ?Steaua?, és ezt úgy tekintették, hogy akkor szükség van egy hetilapra, s akkor megalakult a ?Tribuna?. Ugyanakkor újraalakult a régi, a Gaál Gábor által alapított ?Korunk?. 1957-ben újraalakult, és ebben a hangulatban dolgozott a két lap. 1959-ben egyszerűen kizártak a pártból [lásd: párttisztogatás Romániában], mivel 1942 és 1945 között egy szocialista-cionista szervezetnek, a Hasomér Hacairnak voltam a tagja . Erről úgy volt tudomásuk, hogy én ezt leírtam az összes önéletrajzomban, nem szégyelltem, és nem tagadtam el. S akkor jött egy határozat, hogy akik más pártoknak voltak a tagjai, azok nem lehetnek a kommunista pártnak a tagjai. Akkor kerültem át a ?Tribuná?-hoz, kezdetben mint korrektor, utána mint szerkesztőségi titkár, és persze közöltem a lapban verseket, fordításokat, színházi krónikát, képzőművészeti krónikát, interjúkat. Ahogy utólag visszahangzott, elég népszerű voltam, és elég szeretett lap volt. Aztán sajnos egy időben elég nehéz körülmények között jelentek meg a számok, az 1990-es években egy ideg nem jelent meg több hónapon keresztül a lap. Én 1990-ben elmentem onnan, de a lap tovább élt és él ma is, csak egy időben nem volt pénzük, és nem tudták kinyomni. A szerkesztők más munkahelyet kerestek, és ingyen dolgoztak be a lapnál, de nem volt pénz, hogy kiadják. Körülbelül háromnegyed éve (2002-ben) normalizálódott újból a helyzet, habár most nem hetente, hanem havonta kétszer jelenik meg a lap.

Photos from this interviewee