Pál Fülöpné az unokájával

Krajcsik Regina, a nagynéném, édesanyám testvére az unokáját fogja a képen. Most harminchét éves az illető, tehát a kép az 1960-as évek végén készülhetett. Regina az 1880-as években született Pomázon. Háztartásbeli volt, a férjét Pál Fülöpnek hívták, három fiuk volt: Jenő, László és Andor. A második világháború alatt fiatalok voltak, munkaszolgálatosok voltak. Szerencsésen hazajöttek, aztán azóta mind meghalt. Az egyik, Pál Jenő harmincöt kilóval jött haza Buchenwaldból a háború után. Aztán rendbe jött. Regina és a férje Pesten vészelték át a háborút, Pesten voltak a nagymamával, és annak két másik özvegy lányával. Először a Körúton voltak, és onnan beköltöztek a védett házba. Az pénzbe került annak idején. Aztán onnan jöttek ki újra vissza a lakásba. A védett házban svéd védlevelük volt. Onnan eljöttek, amikor lehetett. A védett ház sem volt egy életbiztosítás, mert előfordult, hogy feljöttek a nyilasok. Meg se nézték a papírt, hiába mondták, hogy itt vannak a svéd védlevelek stb. Oda se néztek. Leterelték az udvarra, és halomra lőtték őket. Vagy a Dunára.