Emlék Mariendbadból

Ezen a képen a dadus, vagyis a fräulein van, két leánykával, Mancival és Klárival. A leánykák neve egy másik fényképről [roaga021.jpg] derült ki, ahol a szülőkkel vannak, és a fénykép üdvözlőlapként Ungvárra van cimezve. Marienbadban készült a kép, ez egy nagy fürdőhely, tehát együtt voltak, vitték a fräuleint is magukkal nyaralni. 1916. július 24-i keltezésű a fénykép. A kép nem az én képeim közül való. A férjemtől [Gáspár András] maradt rám, de nem tudom, hogy kik vannak a képen. Valamilyen rokonság lehet a férjem részéről. Neki több képe maradt meg a rokonságáról, mint nekem. Régi albumokból kerültek elő, ő gyűjtötte a képeket is. Az évek során sokat költöztünk, de azt mondta a férjem, hogy a képeket vigyük magunkkal, nehogy kidobják a szemétbe. Sok képről semmit nem tudok, de megtartottam őket..