Freikind Tibor karpaszományos

A kép 1940-ben készült. 1940-ben bevonultam a Gépkocsizó Tanosztályhoz a Zách utcába -- azért ide, mert közben gépkocsi-vezetői jogosítványt szereztem. Iskolai végzettségem révén karpaszományos voltam, és mint látható, még fegyverem is volt. Nem sokkal a bevonulásom után, még 1940 őszén megjelent a rendelet, hogy a nürnbergi törvényeknek nem megfelelőknek külön erre a célra szervezett munkaszolgálatos egységekben kell letölteniük katonai szolgálatukat. A már katonai szolgálatukat teljesítőket a honvédség alakulataitól át kellett helyezni munkaszolgálatos alakulatokhoz. A munkaszolgálatos zászlóaljak tisztikarát, tiszteseit és legénységi állományú katonáit a honvédségtől kell vezényelni. Ez volt az a bizonyos 'keret', ebből kerültek ki később a hírhedt 'keretlegények'. A munkaszolgálatosok közül azok, akik a katonaságtól kerültek át, egyenruhájukban folytatták szolgálatukat mint munkaszolgálatosak, csak a fegyvernemi jelzést, nálam pl. a gépkocsizók barna paroliját kellett eltávolítani. Így lettem karpaszományos munkaszolgálatos. Nem sokkal ezután rájöttek, hogy ez nem stimmel, mert a rendfokozat nélküli keretlegény tisztelegni tartozik a karpaszományos munkaszolgálatosnak. Elvették a karpaszományt, akkor egy ideig nem volt semmilyen jelzés, aztán jött a sárga karszalag. Akkor valakinek a tanácsára szereztünk keresztlevelet, és akkor lettem fehér karszalagos. A képen látható társam egy zsidó barátom, de nem tudok róla semmit.