Földes Tivadarné

Ez anyám, Altman Júlia mint fiatal orvos. A kép Budapesten készült 1928-29 körül. Anyám általános orvos és fogszakorvos is volt. Az Üteg utcai polgáriba [lásd: polgári iskola] járt, aztán a IV. kerületi községi leánygimnáziumban érettségizett. Az apjának, Altman Ignácnak eléggé jó kapcsolatai lehettek, mert azt mondta, hogy mégiscsak szeretné, ha a lányát fölvennék az orvosi egyetemre. És tekintettel arra, hogy ő nem csatlakozott a kommunista mozgalomhoz, ezért 1919 őszén anyám bekerült az egyetemre. 1924-ben diplomázott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán, később megszerezte a fogszakorvosi képesítést. Csoporttársa volt Németh László [író, 1901--1975], aki abban az időben igencsak antiszemita volt, ennek megfelelően viselkedett is. Voltak az egyetemen zsidók, de nem túl sokan. Anyám évfolyamtársai közül csak egy bizonyos Neumann Sáriról tudok, aki egy rabbi lánya volt, s az apja szintén azt akarta, hogy orvos legyen. Anyám mondott olyasmit, hogy a neve alapján pikkeltek rá, meg rosszabb feltételekkel mehetett egyes vizsgákra. Az egyetem mellett dolgozott is, például libát tömött. Volt, hogy úgy tanulta az anatómiát, hogy közben tömte a libát. Amikor az egyetemen végzett, akkor nem rögtön Pestre került, hanem szokás volt, meg lehet, hogy előírás is, és el kellett mennie vidékre körorvosnak. Nyírbátor mellé, Vajára került. Ott volt neki egy lovagja, keresztény fiú volt, egy évfolyamtársa. De abból nem lett semmi, nem volt komoly. Aztán anyám fölkerült Pestre, a József utcában volt a börtönöknek egy fogorvosi rendelője, és oda került.

Photos from this interviewee