Klein Lipót

Ez az anyai nagyapám, Klein Lipót. Kocsmáros volt egy kis faluban a Felvidéken, a Garam völgyében. A helységet úgy hívták, hogy Csata, ma Szlovákiához tartozik, Esztergomtól lehet huszonöt kilométerre [Csata -- kisközség, Bars vm., Trianon után Csehszlovákiához került, 1993 óta Szlovákia. -- A szerk.]. A Kárpátok előtt, a dombosabb részen fekszik. Nagyon szép vidék. A nagyapám hogy mikor született, nem tudom, 1916-ban halt meg, Esztergomban. A ruházata a kornak megfelelő volt. Jóllehet nem volt földje, de egy kis faluban, ahol lehetett néhány száz lélek, volt egy kocsmája, tehát egy paraszt zsidó volt lényegében, egyszerű ember. A gyerekeit polgáriba járatta. Az már egy nagy dolog volt, hogy négy elemit és négy polgárit, nyolc évet jártak a lányai iskolába. Az anyám is négy polgárit végzett. A családi történet, amit anyámtól hallottam, az volt, hogy amikor a fia -- tehát az édesanyám testvére -- katona volt az esztergomi laktanyában, nagyapám elment meglátogatni, de az őr nem akarta beengedni. Ő addig erőszakoskodott, amíg az őr puskatussal megütötte, és két nappal később meghalt. Ez 1916-ban történt. Nem tudom, hogy nagyapámnak voltak-e testvérei.