Gyermekként Kalocsán

A Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (Kalocsai Nebuló EGYMI) tanulói tanulásban akadályozottak. Intézményünk szegregált. Pedagógiai programunkban megfogalmaztuk legfontosabb alapelveinket, kiemelve a toleranciára nevelést, a társadalmi integráció segítését. A nevelési, oktatási céljaink mellett nagy hangsúlyt helyezünk a hagyományápolásra és a szabadidő hasznos eltöltésére is.

Történelem tanárként vallom, hogy helytörténeti ismeretek is az alapjai a forrás alapú történelem oktatásának. A Hon-és népismereti szakkörön (is) egy-egy történelmi korszak képét igyekszünk megrajzolni történeti, néprajzi, vallástörténeti források megszólaltatásával – választ keresve arra a nagy kérdésre: hogyan éltek a korszak kalocsai emberei.

2015. őszén a Hon-és népismereti szakkörének diákjaival terveztük a tanév szakköri programját. Új diákjainknak elmeséltük az elmúlt tanév legfontosabb, legemlékezetesebb eredményeit, emlékeit. Hatalmas volt a lelkesedés: Igen, készítsünk videó filmet ebben a tanévben is!

De miről? Tanácstalanság, kósza ötletek, csupán lelkesedés. Közbevetve egy rossz hír: szakköri foglalkozásaink egy tanóra időtartalmúak lettek (tavaly kettő volt).

Egyik szakköri foglalkozásunkon megnéztük az Egyszer volt… című filmet, meg-megállítva magyaráztam: igen, kalocsaiak voltak, ma már nem élnek városunkban s miért. Sikerült felkeltenem kíváncsiságukat. A következő foglalkozáson Kalocsa története kapcsán szó esett zsidókról, cigányokról, előítéletekről. Megfogalmazódott egy hiányérzet: Kalocsa lakói voltak a zsidók, ma is állnak volt lakóházaik, a zsinagóga épülete, holokauszt emlékmű. Megfogalmazódott egy kérdés: miért hagyták el Kalocsát. Bevillantak a holocaustról tanultak. Körvonalazódott egy ötlet: Kalocsa történetének egy „szeletét” kellene kutatni, a II. világháború előtti éveket, megrajzolni az akkori Kalocsa képét, a videó film segítségével.

Magóné Tóth Gyöngyi segítségével felvettem a kapcsolatot Kálmán Gáborral (Az „Egyszer volt...” című film rendezőjével), aki Los Angelesben él s kértem, hogy skyp-on válaszoljon kérdéseinkre.

Beleegyezett az interjúba, s a következő szakköri foglalkozáson megfogalmazták diákjaink a kérdéseiket – záporoztak az ötletek. Kálmán Gábor bácsinak a kérdéseinket elküldtem s sikerült az interjú időpontját egyeztetnünk: 2016. január 20. 17 óra 30 perc. Intézményünk vezetői lelkesen támogattak bennünket, velünk együtt „szorítottak”, hogy minden a terveink szerint történjen.

Szakköröseink többsége vidéki, így két kalocsai diákunk (Gáspár Judit és Szépszó Marcell) vállalta a „riporter” szerepét: izgatottan, szorongva várták a kapcsolat létrejöttét. Intézményünk informatikusa, Eperjesi Péter megteremtette a technikai feltételeket: rögzítette az interjút, filmfelvétel készült az interjúról.

Elkészült az interjú, kezdődhetett a munka.

Elkezdődhetett a tervezés, az együttgondolkodás, információk és képek keresése: könyvekben, a Tomori Pál Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében, a Viski Károly Múzeumban és az interneten.  Dr. Lakatos Andor, a Kalocsai Érseki Levéltár vezetője értékes archív képekkel, térképpel sietett a segítségünkre.

Közben Eperjesi Péter, intézményünk informatikusa segítségével megkezdődtek a munkálatok, a film szerkesztésében résztvevő diákok „képzésével”.

Szakköri foglalkozásokon gondolattérképek készültek az interjú kérdéseihez kapcsolódó különböző információkról, kialakulóban volt a „forgatókönyv”. E munka során több célunk is teljesült: gyarapodtak tanítványaink helytörténeti, történelmi ismeretei, gyarapodtak informatikai ismereteik, s ami talán a legfontosabb: újabb nagy lépést tettünk a felelős, toleráns állampolgárrá nevelésük terén.

A film szövegének angol fordítása Eperjesi Péter informatikus, könyvtáros és Pánczél Zita gyógypedagógus munkája, hiszen tanítványaink angol nyelvtudása, tanulásban akadályozott mivoltukból adódóan erre a feladatra nem alkalmas.

Meg kellett fogalmaznunk filmünk tanulságait:

Kalocsa városa sokat szépült, színesedett, modernebb lett az elmúlt több mint 70 év alatt – de szegényebb is lett, az itt élő zsidók emlékét csupán épületek, emléktábla, sírkövek őrzik.

Gábor bácsi megrázó története a március 15-éről diákjaim számára megdöbbentő, felkavaró és felháborító volt. Örömmel állapították meg, hogy 2016-ban Kalocsán nyugodtan sétálhatnak az utcán. Elfogadják egymást, elfogadják őket.

Filmünk elkészítésének nem titkolt szándéka az volt, megörökítsük a kalocsai zsidó közösség egy tagjának gyermekkora néhány pillanatát. A későbbiekben ezt a filmet is felhasználom nevelő-oktató munkámban, mint sajátos forrásgyűjteményt, amit a mi diákjaink készítettek. Találkozzanak tanítványaim – virtuálisan bár – Kálmán Gábor bácsival. Tegyünk együtt azért, a videó film eszközével is, hogy soha ne történhessen meg semmilyen hátrányos megkülönböztetés, csökkenjenek a sztereotípiák és az előítéletek.

Kalocsa, 2016. április 29.

                                                                                               Barnáné Nagy Angéla