Korányi György a munkaszolgálatban

Ez a fénykép Ukrajnában, a fasztovi munkaszolgálatban készült, és a brigádunk, a Rahmer brigád látható rajta. Mi öten mindenben együtt tartottunk, együtt mentünk mindenhova, és közösködtünk a kajában is.
 
A kép közepén Bencze (Briller) Miklós látható, aki  civilben - amellett, hogy hivatásos gépkocsivezető volt - az Operaházban volt baritonista. Ő később világhírű lett. 1956-ban kiment Amerikába, és fellépett a Metropolitanban is. Bencze Miklós mellett jobb oldalt Popper Alajos látható, aki tisztviselő volt, és a felszabadulás után ő lett Budapesten a Joint igazgatója. Bencze mellett bal oldalt Herczeg János látható, aki szintén tistviselő volt Budapesten. Bencze és Herceg mögött brigádunk névadója, Rahmer István áll, aki civilben a pápai textilgyár cégvezetője volt.
 
Fasztovban egy tölgyerdő fáinak kiteremelése volt a feladatunk. Ez óriási kínlódás közepette történt, mert a szerszámok életlenek, mi pedig gyakorlatlanok voltunk. Az első napon a szerszámok törtek, beszorultak a fába, és majdnem mindenkinek véres volt a tenyere. A sikertelenség láttán a parancsnokság a ruszin valamint az erdélyi román kerettagoknak műhelyt rendezett be, ahol egész nap élezték a favágószerszámokat. Az éles szerszámokkal már jobban ment a munka, és egy idő után már a kultúréletünk is virágzott. Minden este műsoros estet rendeztünk. Egy ukrán tanítónő kölcsönadta ütött-kopott pianínóját, amelyen Zeitinger (Zolnai) Jenő zongoraművész (később zeneakadémiai professzor) szólódarabok interpretálásán kívül Bencze Miklóst - aki az opera-irodalom legszebb baszbariton áriáit adta elő - és az én és Wittenberg (Várnai) Ernő humoros hegedűszámait is kísérte. Prózai előadások is tarkították a műsort, elsősorban Tabi László konferansziéi.