Freud Gázáné a Duna-kanyarban

Ez én vagyok valamikor az 1980-as években, a Duna-kanyarban egy kirándulás alkalmával. A képet Nógrádi István, az élettársam készítette.
 
A válás után egy évvel összekerültem az élettársammal, Nógrádi Istvánnal, akivel harminc évig éltem együtt. Ameddig férjhez nem mentem, rengeteg barátnőm volt. Nem csak zsidók, hanem vegyesen. Aztán az osztálytársaim közül néhánnyal tartottam éveken át a kapcsolatot. A férjem révén is lett barát, például Csibi Sándor és a felesége. Aztán Nógrádi révén is volt egy társaság, akivel összejártunk. Én azokat sohasem tudtam elfogadni. Szellemi színvonalban messze alattam voltak. 
 
Nógrádi sem volt magas szellemi nívójú, viszont végtelenül ügyes technikai képességei voltak, és nagyon komoly megérzései az emberekkel való kapcsolatban. 1929-ben született Budapesten, a foglalkozása nyomozó volt. Volt egy francia fordító és tolmács főiskolai végzettsége, de nem tudott franciául. A papírja megvolt róla. Azért tették be oda, hogy mint nyomozónak legyen egy bizonyítványa. De németül sokkal jobban tudott. A III/II-es osztályhoz tartozott. Ha egy nagy ember valami disznóságot csinált, akkor azt rá bízták. Például a Tűzoltó utcai postát egy katonatiszt rabolta ki a szolgálati fegyverével. Akkor azt ő nyomozta ki. Vagy valami magas rangú fene tudja, micsoda Pécsett megerőszakolt egy kislányt, és megölte. Őt küldték le, hogy nyomozza ki, mert az illető Pécsett jóban volt mindenkivel. Általában nem nagyon beszélt arról, hogy mit csinál. Mindig véletlenül tudtam meg a kollégáktól, akikkel jóban voltunk. 1945-től kezdve ezt csinálta. Volt Komlón, ahova sok köztörvényes bűnözőt telepítettek. És ha markecoláson érték valamelyiket, akkor ő kimutatta, hogy mit csinált 1945 előtt. Mert a markecolásért csak három hónapot kaptak volna, de majdnem mindegyik esetben bebizonyosodott, hogy nyilasként mit csináltak. És akkor kaptak öt évet. Innen is ment nyugdíjba. 1994-ben halt meg.
 
Viszonylag jól éltünk, bár állandó féltékenység volt közte és a lányom között, és ez engem eléggé tönkretett.