Peter Serebrenik és családja

Ezen a képen a nagyobbik fiam, Péter és a családja látható. A felvétel Houstonban készült, valamikor a 2000-es évek elején. A fiam áll balról, mellette a felesége, Nancy. Mellette a lányuk, Laureen, aki 1981-ben született. Jobbról pedig Zachary, aki 1977-es.
 
Péter először gépészmérnök akart lenni, azután megváltoztatta tervezőmérnökre. Dolgozott az egyik vakációban egy cégnek, akik olajat pumpáltak ki az óceánból, és miután visszament az egyetemre, ez a cég fölhívott minket telefonon, hogy hol van Péter, mert szerették volna visszavenni. Ron & Ruth, úgy hívták ezt a céget, most már más neve van. De nem akart ott dolgozni. Houstonban lakott, és ajtókat készített. Aztán valaki -- egy magyar ember -- azt tanácsolta neki, hogyha építeni akar, vegyen előbb egy telket, építsen rá egy raktárt, adja ki, s abból induljon el, s kezdjen építeni. Akkor adtunk neki kölcsönt persze, ő vett egy telket, és épített rá egy raktárt, azt kiadta, s akkor kezdett építeni. A végén húsz évig épített nagyon szép házakat. Gyönyörű házakat, orvosoknak és olajosoknak. Most már nem épít. Péter megnősült, amikor huszonhét éves volt, két gyereke van, baháí a felesége. Dolgozott valahol, és azt hiszem, ott vette föl ezt a vallást, a szülei is fölvették és a testvérei is. Az unokáim evangélikusok. Zakariásnak hívják a fiút, már huszonhét éves lesz, a kislány, Laureen huszonhárom. A fiú befektető, kitűnően végezte el az egyetemet. Laureen a reklámszakmában dolgozik. Elment New Yorkba, és rögtön kapott állást egy rádióállomásnál.