Ács Sándorné a testvéreivel

Itt a négy testvér látható, már nagyobbak. Balról jobbra haladva: Sebestyén Ernő, Lili, édesanyám, Leonóra és Lajos. Itt lehet 18 éves az Ernő, a legidősebb. Ez is fényképésznél készülhetett, eléggé beállított kép. Fotósnak nyoma sincs. A két fiút, Ernőt és a Lajost jogásznak taníttatták, és hogy annak a költségeit biztosítani tudja a nagypapám, bizony a két lányának úgy kellett férjhez mennie, hogy lehetőleg valamilyen gazdag családba házasodjanak be. Ez volt az ára annak, hogy a fiúk tanuljanak. Talán az idősebb, a Sebestyén Ernő nagybátyám még valamennyire ügyvédkedett, de a Lajos soha. Ernô bácsiról elég sok személyes emlékem van. De nem volt szoros kapcsolatom vele. Elkülönülős ember volt, és a politikai nézeteit tekintve elég sok vita volt vele, nagyon sokáig élt kint Németországban. Az 1930-as években, tehát már a hitleráj idején Németországban volt kereskedelmi ügynökként, kicsit megszédítette a németeknek, a Hitlernek a produktuma. Egy kicsit erôsen befolyásolták ôt azok a tények, amik ott történtek, nagyon pozitívan értékelte. Ezért a család többi tagja emiatt mindig is úgy bánt vele. Véres viták voltak a családon belül, nem értettük, hogy lehet, hogy egy zsidó a németek iránt valamifajta megértést tanúsít. A háborús időszakot egy gyárban, hamis papírokkal tudta túlélni. Elég nagy korkülönbség volt Ernô és a következô gyerek között, aki a Lilike volt, és aki 1901-ben született. Ő 1930 körül, fiatalon meghalt. A halálát a család sose tudta kiheverni. Tragédia volt nálunk, vérmérgezést kapott, és nem tudták kigyógyítani. Utána következett az édesanyám, akit Sebestyén Leonórának hívtak, ő 1904-ben született, és valószínűleg Ravensbrückben halt meg. Édesanyám nagyon szépen tudott szavalni, és színészképző iskolába is járt egy darabig. De aztán ebből nem lett semmi, bizonyosan anyagi okok miatt kellett abbahagynia. Háztartásbeli volt. A nagyszüleim legfiatalabb gyereke Sebestyén Lajos volt, 1908-ban született. Megnősült az 1940-es évek elején, a feleségét Wollák Magdának hívták. Az Erkel utcában volt egy déligyümölcsüzletük. Lajos munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában. Az utolsó hír Lajos nagybátyámtól 1943-ban jött. Meg is van az a levele, amiben megírta, hogy a napokban viszik őket, nem tudom, hányas, 41-es vagy 42-es zászlóaljjal, és hogy próbáljunk segíteni. Nem sikerült. Magdát a Dunába lőtték a nyilasok [lásd: zsidók Dunába lövése].