A Stern családdal a Városligetben

Ez a kép itt Budapesten, a Ligetben készült, amikor Bözsi nővérem a sógorommal, Stern Sándorral együtt feljött meglátogatni bennünket. Én is rajta vagyok középen, és a két gyerekem: az Ágim meg a Péter. Bözsi nővérem elment Kővágóörsre kisasszonynak, a nagymamám testvéréhez, a Brandl Béla bácsihoz, mert fűszerüzlete volt meg szódagyára az udvarban. Bözsit Brandl Béla bácsi örökbe akarta fogadni, de szegény anyám [a mostohaanyáról van szó] még ott volt velünk, és azt mondta, hogy nem szeretné. Béla bácsi egyik fia, Sanyi még a háború előtt kiment Amerikába. A háború után egy rövid időre hazajött, és Bözsiék végül tőle vették meg a kővágóörsi házat. Aztán Bözsink hozzáment a mostoha nagybátyámhoz, Stern Sándorhoz. Mikor Bergen-Belsenből szabadultunk, mindenkit ki akartak vinni Izraelbe hajóval. 'I go home!', megyek haza, mondtam, mert én tiltakoztam, és velem együtt volt egy cigány lány, 'I go home!', az is ezt mondta. Én tudtam, hogy a két bátyám él, mert minden lágerban leadták a neveket. Az én nevemet is leadták, hogy ott vagyok, élek és megmaradtam. Ugyanúgy a Bözsi nővérem is. Négyen maradtunk a hatból. A Bözsi nővéremék a végén Kővágóörsön eladták a házat, Keszthelyre költöztek.