Weisz Sándorné Sternberger Irén

Ez a kép nálunk, Jánosházán az udvaron készült. A Lőwinger család, akik Sümegen laktak, átjöttek látogatóba. Az álló sorban jobbról: Teri nővérem [Lőwinger Lajosné], mellette csak kicsit látszik Lőwinger Rudolfné, Teri sógornője, aztán Irén nővérem [Weisz Sándorné] és a másik szélen Lőwinger Rudolfné fia, aki énnekem volt jelölve vőlegénynek, de amikor a deportálásból jött visszafelé, az úton összebarátkozott egy lánnyal, és összeházasodtak. Az első sorban, elöl középen Teri kisfia, a Ferike van. A többi az szomszéd gyerek. A jobb oldali például egy katolikus kislány, aki az udvarunk hátsó részében lakott. A bal odali egy zsidó kislány a Benedekéktől. Teherfuvarozók voltak, ők laktak az udvar első házában. Irén nővérem férje, Weisz Sándor fuvaros volt. Egy kislányuk született, Kati. Apám mindig azt mondta, hogy amíg ő él, addig Irén nem lesz a Weisz Sanyi felesége. De Irénnek ez gyerekkori udvarlója volt. Az apám lenézte őket, hogy olyan szegények voltak. Ott az apa meghalt, a két gyerek úgy küszködött az anyjukkal, hogy elmentek mind dolgozni valami munkára. Így tudtak lovat venni, és dolgoztak. Irént, szegényt, is deportálták a jánosháziakkal együtt.