Lõwinger Lajosné és a családja

Lõwinger Lajosné és a családja
+
  • Photo taken in:
    Jánosháza
    Country name at time of photo:
    Magyarország
    Country name today:
    Hungary
A képen Teri nővérem [Lőwinger Lajosné, szül. Sternberger Teréz] látható a férjével és két gyerekével. A Teri nővérem 1904-ben született. Szegény Jenő bátyám mindig azt mondta, hogy én még meg sem születtem, mikor a Teri már férjhez ment. Terink hozzáment egy Lőwinger Jenő nevű emberhez. A férje bádogos és lakatos volt. Járt ki házakhoz csatornát csinálni, a kémény mellé pléhet rakott, a műhelyben lábasokat javított, a nővérem meg árusított, mert elöl volt a boltjuk, a bádogosüzletük, ahol a zománcáruk voltak. Jenő meghalt tébécében. Tőle született Kati. Jenő halála után férjhez ment az öccséhez, Lőwinger Lajoshoz, tőle született Magda és Ferike. Úgy hívtuk, hogy Süppedék, mert nagyon szerette a süteményt. Tizenhat éves koromban kaptam meg Teri nővéremtől azt a gyűrűt, amit apám hozott Olaszországból, ahol frontharcos volt. Jenő tizenhat éves korában kapta meg az óráját. Az volt a szerencsénk, hogy Teri sógorának, az egyik Lőwingernek, a sümegi téglagyár vezetőjének a felesége katolikus volt. A férj elment munkaszolgálatra. A nővéremnek, úgy látszik, volt annyi esze, hogy mikor hallotta, hogy mi van, akkor összeszedte az ékszereket, és odaadta ennek a feleségnek. A második világháború után mindent visszaadott, így én is visszakaptam a saját fülbevalómat és a gyűrűmet, amit tizenhat éves koromban kaptam. Teri nem jött vissza, Auschwitzban pusztult el a gyerekekkel.

Interview details

Interviewee: Sándorné Ozorai
Interviewer:
Boros Zsolt
Month of interview:
Január- Agusztus
Year of interview:
2005
Budapest, Hungary

KEY PERSON

Lajosné Lõwinger
Year of birth:
1904
City of birth:
Jánosháza
Year of death:
1944
City of death:
Auschwitz
Died where:
Auschwitz
Occupation
before WW II:
Kereskedõ
Family names
  • Previous family name: 
    Sternberger Teréz
    Year of changing: 
    1920
    Reason for changing: 
    Házasság
  • Previous family name: 
    Lõwinger Jenõné
    Year of changing: 
    1930
    Reason for changing: 
    Újraházasodás
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8