Kárpáti Áronné elemi osztályképe

Kárpáti Áronné elemi osztályképe
+
  • Photo taken in:
    Budapest
    Year when photo was taken:
    1930
    Country name at time of photo:
    Magyarország
    Country name today:
    Hungary
Ez az osztálykép a negyedik elemi végén készült 1930-ban. Én a a negyedik sorban ülök, balról a második vagyok. Zsidó iskolába jártam a Wesselényi utca 44-be. Oda jártam egészen harmadikig [vagyis elemibe és a polgári iskola harmadik osztályáig]. Az iskolában jól tanítottak. Volt héber nyelv és irodalom. Tanultunk a Bibliából meg az imakönyveket meg különböző énekeket, imákat. Fordítottunk is, és mindenfélét kellett tudni, de hát amikor kijártuk ezt az iskolát, nem sokat foglalkoztunk vele a továbbiakban. Akkor nagyon nagy divat volt a zsúr. Az édesanyámnak elég jó kapcsolata volt a szülőkkel, úgyhogy sok zsúrba hívtak. Csak zsidó barátnőim voltak. Minden adott volt ahhoz, hogy zsidó társaságom legyen: apám a hitközségnél dolgozott, a Rumbach Sebestyén utcai templom épületében laktunk, én a zsidó iskolába jártam. Délután a tanulás, meg jött egy-egy barátnő, így teltek a délutánok. Olvasni sokat olvastunk. Édesanyám szerette a könyveket. Később a mostohatestvéremmel, Rózsával jártunk könyvtárba. Mindig megbeszéltük, hogy ki megy a könyvtárba. Õ is szeretett olvasni, én is. Volt egy barátnőm, aki minden évben járt Dömsödre, és egyszer-kétszer mi is elmentünk az édesanyámmal oda. Kivettünk egy szobát a vendéglősnél. Elég sok gyerek összejött ott, és nagyon jól éreztük magunkat.

Interview details

Interviewee: Áronné Kárpáti
Interviewer:
Sárdi Dóra
Month of interview:
Október
Year of interview:
2001
Budapest, Hungary

KEY PERSON

Áronné Kárpáti
Jewish name:
Kraszl
Year of birth:
1920
City of birth:
Budapest
Occupation
before WW II:
Adminisztrátor
after WW II:
Adminisztrátor
Family names
  • Previous family name: 
    Grünberg Klára
    Year of changing: 
    1942
    Reason for changing: 
    Házasság
  • Previous family name: 
    Schächter Lászlóné
    Year of changing: 
    1949
    Reason for changing: 
    Újraházasodás
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8