Gömöri Géza segélylapja

Ezt a segélylapot a Jointtól kaptam, amikor hazajöttem, 1945. szeptember elsején, ezt kellett felmutatni, ha az oroszok igazoltattak, és akkor nem vittek el. [Mint a mellékelt fényképen látható, a segélylapot a DEGOB -- Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság -- állította ki 1500 pengő segélyről, nem a Joint. -- A szerk.] A Nyugati pályaudvarról mindenkinek a Jointhoz kellett elmenni. Ott mutattam is a papírt, amit a welsi kórházban kaptam vöröskeresztes pecséttel, ami németül volt írva, hogy mikor szabadultam, és milyen beteg voltam. A Jointban ott állt egy nő, mondtam a nevemet, 'Gömöri Géza'. 'Te vagy az, Géza? Az Edit, a testvéred otthon van' -- mondta. Az anyámnak valamilyen unokatestvére vagy valamilyen rokona volt, aki adta ezt az igazolványt. 'Siess haza, Edit majd mindent elmond, de apád, anyád, azok sajnos?' Mikor hazamentem, már tudtam, hogy csak az Editet fogom megtalálni. A családunkban a nővérem volt az egyedüli, aki Auschwitzból hazajött. A nővérem 1945. júniusban, én meg szeptemberben. Az egyik barátom már hazajött júniusban, én akkor feküdtem flekktífusszal a welsi kórházban, és azt terjesztette rólam, hogy elpusztultam. Megmondta a nővéremnek is. Úgyhogy mikor szeptember elsején hazajöttem, csak álmélkodva kérdezte: 'Te élsz?' Mikor megláttam őt, mert mondták neki, itt a Géza, szaladt elém. Az életem egyik legfontosabb és legboldogabb találkozása volt. Átkaroltuk egymást, és sírtunk, végre találkoztunk. Ezután a nővéremnél laktam a Tó utcában, Újpesten, a Nap utca mögött, egy kétszobás kis magánházban. Ő zongorát tanított ebédért, mert 1945 előtt elvégezte a Zeneművészeti Főiskolát, így mindennap megvolt az ebéd. Igen nagy dolog volt, mindig azt ettem, amit ő hozott. Harmincöt kiló voltam, mikor fölszabadultam.