Schlosz Aranka

A kép Aranka nénémet [Feleki Lászlóné, született Schlosz Aranka] ábrázolja 1918-ban. Nagyon szép asszony volt. Ezen a képen olyan 20-25 éves lehet, tehát a 19. század végén születhetett. A Schlosz lányok öten voltak: Gizella, Ilonka, Janka, Aranka és Regina. Házasságot mindössze ketten kötöttek: Ilonka [az interjúalany édesanyja] és Aranka, akinek viszont a házasságból nem született gyereke. Amikor édesanyám meghalt, Aranka néném szeretett volna engem örökbe fogadni, hogy az ő gyereke legyek, de apám nem engedte. Azt mondta, hogy az én gyerekeim egyben maradnak. 1928-ban az anyai nagymamámhoz és nagynénéimhez költöztünk a Wekerle Sándor utcába, egy négyszobás udvari lakásba. A lakás a ház udvari frontját végig elfoglalta, gyönyörű nagy, fényes ablakokkal, és ott volt a negyedik szobában Aranka néném gyerekruha-szalonja, a varroda. Aranka néném férje a Feleki László volt, akit szintén nagyon szerettünk. Ő nyomdász volt, nyomdászarisztokrata: betűszedő, kéziszedő. Édes volt, aranyos volt, hatalmas nagydarab ember. Ha volt valami hibája, az az, hogy lódított. De azt is valami tündéri módon csinálta. Aranka 1945-ben halt meg Budapesten.