Gazda Tamásné

Ez én vagyok 2004-ben. A felszabadulás után bekerültem a VI. kerületi Szociáldemokrata Pártba. Ott kezdtem el dolgozni. Azután átléptem a kommunista pártba, a VI. kerületi szervezetbe. Miután átléptem a kommunista pártba, a párt elhelyezett egy családpénztár nevű valamibe, amiben talán egy évet, ha töltöttem. Onnét kerültem a Jóvátételi Hivatalba, ahol az ipari főosztály vezetőjének a titkárnője voltam, majd jóléti osztályvezető. Ott kezdtem a pártszervezetben dolgozni, párttitkár lettem, nem főállású, csak a munka mellett. A Jóvátételi Hivatal létszáma lassan lecsökkent, mert ki lett fizetve minden. Abban az időben vakult meg az anyósom, és otthon kellett maradnom. Az alatt a két év alatt, amit otthon töltöttem, kézi kötőgéppel kötöttem, és segítettem az anyósomon. Azután hívott a Keravill igazgatója hozzájuk dolgozni. Ez irodai munka volt, gépírás, adminisztráció, hasonló. Aztán megnyílt az iparcikkiroda [Budapest Főváros Iparcikk Iroda], és odakerültem. Itt már nemcsak adminisztráció volt, hanem boltgazdálkodás, hogy hol nyitunk boltot, hol nem, de ehhez tartozott az összes budapesti iparcikkvállalat, a trafikoktól a ruházati boltokon át minden volt. Aztán ez is megszűnt. Akkor kerültem a Centrum Áruházba propagandistának. Harminc Centrum Áruház tartozott ehhez a központhoz. Később csoportvezető, majd osztályvezető lettem. Amikor az osztályvezetői kinevezés előtt álltam, azt nem lehetett csak érettségivel. Szükséges volt hozzá főiskola. Akkor indult éppen a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán egy kétéves, felsőfokú áruforgalmi tanfolyam, ami az én gyakorlatommal összekapcsolva főiskolai végzettséget adott. 1947-ben mentem feleségül Gazda Tamáshoz, és 41 évet éltünk együtt. 1948-ban született Kati lányom. Valamivel több mint 10 évig voltam a Centrum Áruházban. Amikor Kati megszülte a Julcsikáját, nem akartam, hogy a pályáján ne tudjon előremenni, és kértem a nyugdíjazásomat. Nyugdíj mellett még évekig dolgoztam. Először a Sugárban voltam propagandista, aztán amikor megszületett Budán a Flórián, akkor oda hívtak [A Flórián Üzletközpont született meg előbb, 1973-ban. A Sugár Üzletházat 1980-ban nyitották meg. -- A szerk.].