Korányi György édesanyja Abbáziában

A képen édesanyám és apám üzlettársának felesége látható egy közös abbáziai nyaraláson.
 
Apám az 1900-as évek elején mint irodai gyakornok dolgozott a Lustig és Beck festék-, lakk- és vegyiáru-nagykereskedésnél. Szorgalmas és tanulékony volt, úgyhogy néhány év múlva előléptették kereskedelmi utazóvá. 1920-ban egy Friedmann Oser (Oszkár) nevű emberrel, aki szintén a Lustig és Beck utazója volt, festék-, lakk- és vegyiáru-nagykereskedést nyitott az Izabella utca 98. számú házban, Friedmann és Korányi cégnévvel. Az üzlet egy nagy L alakú helyiség volt, ahol a jelentős belmagasság miatt fából egy galériát építettek. Ott helyezték el az irodát. 
 
Családom élete 1930-ig sok feszültségben folyt. Apámnak kevés volt a forgótőkéje, és az üzleti jövedelme túlnyomó részét visszaforgatta. Anyám, aki kitűnő varrónő volt, a szabásmintákat is maga tervezte, kénytelen volt gazdag nőknek varrni, néha még azok villáiban is, hogy a kosztpénzt és a rezsiköltségeket fedezze. A két cégtárs, Friedmann és az apám a cég megalakulása óta civódtak. Minden évben kitört köztük a botrány. Anyám nagyon jó viszonyban volt Friedmann feleségével, és egyesült erővel mindig kibékítették a két kakast. 1930 után azonban az üzlet fellendült, és anyámnak nem kellett a varrással külön pénzt keresnie. A konszolidáció eredményeképpen a szüleim már külföldi üdülőhelyeken nyaraltak, ami anyám egészségi állapotát javította.