Földes Adolf fiaival

A képen az apósom, Földes Adolf látható két legkisebb fiával. A térdén ül András, a jövendőbeli férjem, balra meg Géza áll.
 
András Aradon született 1906-ban, amikor Arad az Osztrák--Magyar Monarchiához tartozott. Idősebb volt, mint én, és volt három fiútestvére. Szüleit Földes Teréznek és Adolfnak hívták, de ők meghaltak, mielőtt megismertem Andrást. Az apósom 1924-ben halt meg.
 
Géza testvérével együtt egy építőanyag-raktár társtulajdonosa volt Aradon. A háború alatt úgy segítette András a zsidó közösséget, hogy ellátta őket koporsónak való fával. András egyik testvére, Gyula, Temesváron élt. Gyula mérnök volt, egy német gyárnak, az AEG-nek dolgozott. Az volt a jó abban, amit csinált, hogy munkaadói megtartották a második világháború idején is. A másik testvére Béla volt, aki gyógyszerészként dolgozott Aradon. A magyar katonák ölték meg, amikor 1944-ben bejöttek Aradra. Nem menekült el, mert azt gondolta, a magyarok nem fogják bántani, hiszen budapesti egyetemen szerzett diplomát.     
 
Férjemmel, Földes Andrással 1943-ban találkoztam, szilveszterkor. Aradon történt, egy barátnőmnél, akit Gyulafehérvárról ismertem. Már tanítónő voltam.