Rados István

Ez a kép az első férjemről készült, 1911-ben. Rados István 1910-ben született, Budapesten. Pistáék négyen voltak testvérek: volt két bátyja és egy lánytestvére. Az édesapja garázsban volt, garázsfelügyelőként dolgozott. Az édesanyja otthon volt. Az egyik testvére, Gyuri egy olajjal és benzinnel kereskedő vállalatnál [Vacuum Oil] volt tisztviselő. Ha jól emlékszem, a Szent István körúton volt a központjuk. A másik testvére, Pali is tisztviselő volt. A húga, Bözsi is tisztviselő volt egy orvosi műszer üzletben. Szóval mindegyik tisztviselő ember volt. Az Eötvös utcában laktak. Huszonnégy és fél éves voltam, amikor férjhez mentem, 1940-ben [Szécsi Alice 1914-ben született]. Akkor ő már a Leszámítoló Bankban volt banktisztviselő. Nagyon szolid, rendes fiú volt. Tetszett a szüleimnek, hogy banktisztviselő, nagyon örültek ennek a házasságnak. Istvánnal mi összeköltözünk az esküvő után. Palit is, Gyurit is munkaszolgálatra vitték. Pali a férjemmel együtt halt meg. Gyuri túlélte, de élete végéig sánta volt, és nem élt már sokáig a holokauszt után. A Bözsi idejött a mamájával együtt, amikor a házfelügyelő idehozta az anyósomat. Itt élték túl, velünk együtt a borzalmakat.

Photos from this interviewee