Esperesi bizonyítvány

Ezzel a papírral azt igazolták, hogy az apósom mentessége kiterjed a fiára, vagyis a férjemre is. A BUDAPESTI REFORMÁTUS EGYHÁZMEGYE Hivatal: IX. Kálvin-tér 8. II. udv. I. em. Telefon: 38-51-38 1638/1944.sz. Esperesi bizonyítvány Hivatalosan igazolom, hogy Dr. Jaross Andor belügyminiszer úr 1944. június 17.-én délelőtt Dr. Mester Miklós vallás- és közoktatásügyi államtitkár, Szabó Imre esperes és Bereczky Albert lelkipásztor jelenlétében Dr. Ravasz László püspök beadványára közölte a megjelentekkel azt az álláspontját, hogy az 1730/1944. M.E. sz. rendelet 2. § /1/2. pontjában meghatározott lelkészi, illetve diakónusi mentesség az egyházi jellegű személyek feleségére és gyermekeire is vonatkozik. Ezt az igazolványt P ó r J e n ő a Dunamelléki Református Püspök által 3820/1944 sz. alatt igazolt diakonus fia, P ó r E n d r e /szül.: 1914/ diakonusi mentességének bizonyítása céljából adtam ki. Budapesten, 1944. július 13. Dr. Victor János ref. esperes h. egyházmegyei főjegyző A pecsét: BUDAPESTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ESPERESI HIVATALA -------------------------------------------------------------------------------------------------------- A fasori református lelkész, Dobos Károly összehozta anyámat és Pór Jenő malomigazgatót, akik ketten, az ő égisze alatt alapítottak egy Jó Pásztor nevű bizottságot [A föllelhető dokumentumok szerint -- legalábbis hivatalosan -- a Jó Pásztor Bizottságot a Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje alapította 1942. október 20-án. -- A szerk.]. Ez a bizottság a református hitre áttért munkaszolgálatosokat szándékozott segíteni. Voltak olyan munkaszolgálatosok, akik nagyon szegények voltak, se pokrócuk, se rendes ruhájuk nem volt. És mi gyűjtöttünk ruhára meg mindenre. Akkor anyám azt mondta, hogy én már nagylány vagyok, lassan leérettségizek, segítsek az adminisztrációban. Pór Jenő meg megkérte a fiát, Endrét, hogy ő is segítsen az adminisztrációban, amikor éppen otthon van a munkaszolgálatból. Pesten volt munkaszolgálatos. Akkor barátkoztam össze a férjemmel, és így lett ebből házasság. A Jó Pásztor Bizottság nem zsidókat, hanem áttért református zsidókat támogatott. Nagyon sokat csináltak, amíg a Jó Pásztor Bizottság 1944-ben meg nem szűnt [A Jó Pásztor Bizottság nem szűnt meg 1944-ben. Lásd a szócikket. -- A szerk.].