Feith Gáborné

Ez anyai nagyanyám, Feith Gáborné. A kép Rákospalotán készült az 1920-as években. 
 
Gábor nagyapa feleségét Szidóniának hívták, mi Szidinek becéztük. Ő Weiner lány volt. Míg ő az irodában dolgozott, nagyapám egyéb tennivalóit intézte az irodán kívül. Egy nagy, hat- vagy hétszobás házban laktak. Ha jól emlékszem, két cselédjük volt és egy kocsisuk. Az üzletben is voltak alkalmazottaik,így nagyanyámnak nem volt más dolga, mint a konyhai munkát felügyelni, mert a házban minden szigorúan kóser volt. Öt gyerekük volt: Pál, Miska, Paula, Beska és Mancika. 
 
Emlékszem a gyerekkoromból a széderre Szidi nagyanyámnál. Mindig hozzájuk mentünk, Rákospalotára. Általában anyámmal és az öcsémmel mentem, apám csak ritkán jött velünk. Az egyik szobában volt egy nagy kredenc, ahol a peszáhi edényeket tartották. Természetesen ezeket az edényeket csak Peszáhkor használták. A szédert egy nagy szobában tartották, az ebédlőben, és az egész család összegyűlt ilyenkor. Nagyapa vezette a szédert. Elrejtették az afikóment is, úgyhogy mi, gyerekek aztán az egész házban kereshettük. A Chád gádjá dalocskával, ami egy kecskéről szól, fejeztük be az ünnepi vacsorát. Általában én mondtam a má nistánát, és az öcsém, Dodika meg az unokatestvérem, Jancsika keresték az afikóment.