Zinner Simon

Ez a kép Zinner Simont ábrázolja, az édesapámat. A kép valamikor az 1920-as években készült, Budapesten. A jogosítványába -- ami Magyarországon az 5. sorszámot viselte -- készült ez a fénykép. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon ő volt az ötödik, aki a gépjármű-vezetői jogosítványát megszerezte. Apám Ipolyságon [Hont vm.] született 1884-ben született. Valószínűleg csak polgárija [lásd: polgári iskola] volt, vagy talán elemi, pontosan nem tudom. Az apám az első világháború alatt katona volt. Gépkocsivezető lévén a tankosoknál szolgált. Tehergépkocsit vezetett a katonaságban, és ezt hasznosította utána a polgári életben is. Sofőrként helyezkedett el. Abban az időben nagyon kevesen tudtak gépkocsit vezetni. Fogalmam sincs róla, hogy a szüleim hogyan ismerkedtek meg. Azt sem tudom, hogy az ő házasságukat kiközvetítették-e [lásd: házasságközvetítő], vagy csak véletlen találkoztak. Egyházi esküvőjük volt, de az apám nem volt különösebben vallásos, az anyám igen, ő vallásos volt. Neológ vallásosság volt ez. Az ortodoxiára semmilyen külső jel nem mutatott. Mindkettőjük anyanyelve magyar volt. Az apám a magyar mellett németül is beszélt. Anyám magyarul beszélt csak. Az apám sofőrködött, nagyon jó állása volt, abban a viszonylatban, mikor kétszáz pengő havi fixről beszéltek, az apámnak háromszáz pengő fizetése volt, amiből nagyon jól meg lehetett élni. Így nagyon jó körülmények között éltünk, apám ugyanis a Leszámítoló Bank vezérigazgatójának a sofőrjeként dolgozott. A főnöke is zsidó ember volt, Kádár Gusztávnak hívták. Tíz éves voltam, amikor az apám meghalt.