Női Jogászok Nemzetközi Szervezete

Ez a kép 1975 májusában készült Várnában, a Nemzetközi Nőjogász Szövetség konferenciáján [Fédération Internationale des Femmes des Carrieres Juridiques (F.I.F.C.J.), azaz Női Jogászok Nemzetközi Szervezete]. Ez mind jogász, a világ minden részéről. A szövetség elnöknője egy lengyel származású nő volt. Eredetileg Kohen, de akkor már Kohnnak hívták. Tagja voltam a Nemzetközi Nőjogász Szervezet vezetésének. Gyakorlatilag a világ összes jogásznője, aki bíró, közjegyző, ügyvéd, szóval jogász volt, tömörült egy ilyen B konzultatív státuszú szervezetbe, ami az ENSZ-hez tartozott. Ez a B konzultatív státusz azt jelentette, hogy másodrangú. Ez mind jogász. Nemzetközi. Olasz, francia, angol, amerikai. A világ minden részéről. Részt vehettünk minden ENSZ gyűlésen, szavazati jog nélkül. Ennek egészen a nyugdíjba vonulásom napjáig én voltam az egyik magyar vezetője. Az ügyvédi munkám mellett tudományos munkát is végeztem. A Tudományos Akadémián voltak előadásaim. Az előadások többségét francia nyelven tartottam, mert ezek nemzetközi konferenciák voltak.