H. Istvánné 18 éves korában

A képen anyám, H. Istvánné, szül. Freiberger Rózsa látható még lánykorában. 18 vagy 19 éves lehet. A kép 1922-ben egy budapesti műteremben készült, aminek a nevét nem tudom. Ez anyám életének arra a pár évére esik, amikor munkahelyen dolgozott a polgári elvégzése és házasságkötése között. Valami irodában volt titkárnő. Később mindvégig háztartásbeli volt. Megözvegyült édesanyja Újpesten a testvérei unszolására férjhez ment egy ugyancsak Engel nevű ügyvédhez, aki szintén özvegy volt, és volt egy fia, Kálmán. A házasság nem működött. Érzelmi problémák voltak, a nagymamám másképp képzelte el. Ahogy számolom, negyven fölött lehetett, és a házasságot valószínűleg csak mint közös gazdálkodást képzelte el. Tehát nem működött, viszont anyám Kálmánnal, a mostohatestvérével testvéri barátságba került. Kálmán vitte magával társaságba, és itt anyám olyan mintákat kapott a polgári életmódról, ami aztán neki egész életében fontos volt, mérce volt. És a mi életünket is ebbe az irányba terelte. Azt kell mondanom, sikeresen, mert végül is mindkét gyereke diplomás lett.