Deutsch Ferenc és Goldstein Sarolta esküvője

Ez én vagyok a második feleségemmel, Goldstein Saroltával. Ez az esküvői képünk. A háború után elhelyezkedtem Fiumei Részvénytársaságnál. [Föltehetően a Fiumei Kávébehozatali Társaságra gondol. A Társaságot 1899-ben alapították. Az első világháború után fióküzleteket nyitottak a fővárosban. Közel húsz üzletben árusítottak saját márkacikkekként forgalomba hozott fűszer- és csemegeárut, köztük teát is. -- A szerk.] Itt üzletet vezettem, kávé-tea szakbolt volt. Nagyon megszerettek, a vezetőség. A cégvezető, Vajna segített nekem abban, hogy kitanuljam a szakmát, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Anyagilag is segítettek az újrakezdésben. És 1947-ben, amikor szerettem volna nősülni, de nem volt pénzem, odamentem a cégvezetőhöz, hogy meg akarok nősülni, és huszonötezer forintért tudnék Pesten venni lakást. Azt mondja, hatalmas összeg. Mondom, minden hónapban én azt oda szeretném adni a fizetésemből, mert elég jó fizetésem volt: 10 dollár vagy 10 kg cukor vagy 10 g arany volt a megállapodás abban az időben, mert a forint az nem ért semmit sem. Erre azt mondta, hogy majd összejön az igazgatóság és ottan majd megbeszélik. Másnap mondja az igazgató, menjek be este az irodába, és a telefonkönyv utolsó lapját emeljem föl, és abban benne lesz valami. Benne volt a 25 ezer forint. Eljött az egy hónap, hogy én azt törleszteni akarom, erre azt mondta a cégvezető, olyan jó munkaerő vagyok, hogy ezt megérdemlem, és ezt a cég adja nekem. A második feleségemet egy össztáncon ösmertem meg Mikulás napján. Először azt gondoltam, hogy egy kis cigánylány, később megkérdeztem tőle, hogy milyen templomba jár -- mindig ez volt nekem a barátkozás alapja --, és a feleségem azt mondta, hogy ő felekezet nélküli, de zsidó, és deportálva volt. Esztergomban született. A szülők elváltak, és a nagynénikéje meg a nagymamája vette magához, ők nevelték, és fodrásznőnek tanult. 19 éves korában Auschwitzba került a nagymamával és a nagynénikével. Mengele szelektálásnál a mamát gázkamrába vitette, a nagynénikét munkára osztotta be, a feleségemet pedig elvitte a kísérleti lágerba. A feleségem soha nem beszélt a házasságunk alatt arról, hogy őrajta a Mengele kísérletezett. Mindig állapotos volt, nem tudta kihordani. 1947-ben házasodtunk össze, az esküvőnk a Csáky utcai templomban volt. Ő fodrásznő volt, de átképezte magát, és műszaki rajzoló lett. Ő rajzolta a Népstadiont.