Videókészítési verseny idén hatodik alkalommal!

“Zsidó emlékek nyomában” - A Centropa Alapítvány és a Történelemtanárok Egyletének felhívása

Kedves Tanárok !

Maradandó élményt akartok adni a diákjaitoknak?

Méltó módon szeretnétek feldolgozni a holokauszt témáját?

Egyszerre bővítenétek diákjaitok történelmi, helytörténeti, földrajzi, és informatikai ismereteit?

Mindemellett szívesen fejlesztenétek angoltudásukat, prezentációs készségeiket és kritikus gondolkodásukat?

Idén immár hatodik alkalommal rendezzük meg éves videókészítési versenyünket. A nemzetközi versenyben a magyar diákok a visegrádi országok diákjaival vehetnek részt, a közép- és az általános iskolás korosztályok külön indulnak. Olyan diákok által készített kisfilmeket, videókat várunk, melyek a magyar/lengyel/szlovák/cseh zsidóság történetét, illetve annak egyes részeit, érdekességeit dolgozzák fel.

Választható témakörök:

· Helytörténet - Egy választott település zsidó történelmének feldolgozása;

· Személyes sorsok - Egy választott zsidó személy élettörténetének bemutatása;

· Zsinagóga - Egy választott zsinagóga történetének bemutatása;

· Szokás, hagyomány, kultúra – zsidó szokásokat, hagyományokat és kultúrát bemutató kisfilm készítése.

Elbírálási szempontok: A videóban megjelenő tények és konkrétumok: mennyire érződik a videón, hogy a diákok kutatómunkát végeztek, alaposan körbejárták a témát és kontextusba helyezték. Kreativitás: mennyire voltak kreatívak a témaválasztásban, és/vagy a téma feldolgozásának módjában.

Technikai kivitelezés: mennyire színvonalas és milyen minőségű az elkészített videó.

Szabályok!

A videó maximum 5 perces lehet.

A középiskolásoknak kötelező az angol felirat készítése a filmhez.

Túlélőkkel vagy más személyekkel készült videóinterjúk legföljebb összesen egy percnyi időtartamban jelenhetnek meg a filmben.

A videó végén mindenképp tüntessék fel az iskola, a készítő diákok és a segítő tanár pontos nevét, valamint a diákok életkorát.

E nélkül nem tudjuk elfogadni a filmeket.

A videókat legkésőbb 2018. április 29.-ig el kell juttatni a czingel [at] centropa.org címre.

A filmeket kizárólag youtube linken tudjuk elfogadni!

Nyeremények:

Első helyezett szabadon választott technikai eszközök 700 EUR értékben. Dobogósok 350 EUR értékben szabadon választott technikai eszközök. Közönségdíjasok (a diákok szavazatai alapján), valamint különdíjasok: mozijegyek és/vagy csokik.

A videókat legkésőbb 2018. április 29.-ig el kell juttatni a czingel [at] centropa.org címre.

Kattints ide videókészítési útmutatónk letöltéséhez

Kattints ide a tavalyelőtti, ide pedig a tavalyi diákvideók megtekintéséhez

A filmeket kizárólag youtube linken tudjuk elfogadni! Több információra van szükséged? Írj nekünk a czingel [at] centropa.org-ra