STEINER BERNÁT

Édesapám, Steiner Baruch (a Baruch név azonos a Bernáttal) Zsablyán ( Bács- Bodrog megye) született 1874. júliusában. Ő a második gyerek volt a hét testvér közül. Úgy tizenhárom éves lehetet, amikor elvállalta egy falusi iskola tanítói állását. A nagy kamasz parasztgyerekek előtt tekintélyt kellett teremetnie, ezért fekete szemüveget hordott, így öregítette magát. Két leckekönyve is van. De azt hiszem csak tanítói diplomát szerzett. Matematika-fizika tanár volt. Mindig a családdal kellett törôdnie, a testvérekkel. Állandó küzedelemben, napi gondokkal megmaradt tanárnak, tanítónak, nevelőnek. Biztos sokat jelentett neki, hogy miután 11 évig hiába reménykedett abban, hogy saját leánygyermekén bebizonyíthassa a nők egyenjogusításáról vallott hitvallását, végre 1912-ben megszülettem. Az édesapám csodálatos ember volt. Hallatlanul nyitott volt, igazságszeretô, és ebben szigorú. Ismert mindent, sok nyelven beszélt. Mindent tudott a vallásról is, a pészach nálunk mindig csodálatos ünnep volt. Jellemző rá, hogy széder estén (pészach bejövetelének estéje) apa mindig tartott egy nagy politikai elôadást. Például 1932 -ben a Solte István és a Rajk László is ott volt a széderünkön. Arról besztélt, hogy az ô véleménye szerint a zsidóságnak a feladata a világban a kultúra és a humanizmus terjesztése. Ez volt a hitvallása és ennek a jegyében élt, és nevelt bennünket. Halála körülményei és váratlansága máig felejthetetlenek számomra. 1944. nyarán engem akkor már 2 és fél éve keresett a rendôrség, mint kommunistát köröztek, amíg le nem tartóztattak.1944. agusztusban a helyzet egyre rosszabb lett, úgy éreztem, a csillagos házban nincsenek biztonságban., én akartam szerezni lakást és papírokat is, amivel lehet élni. Apának nem nagyon tetszett a dolog, azt mondta, előbb megbeszéli anyámmal. Egész délelôtt légitámadás volt, rettentô ideges voltam, hogy fogok apámmal találkozni. Akkoriban a csillagos házból csak bizonyos idôben lehetett kijönni, kijárási tilalom miatt. A nagynénémék laktak ott, azokkal költöztek össze. De nem bírta az izgalmakat, kapott egy agyvérzést ... csillagos házba zsidó orvos nem jöhetett, keresztény nem jött, a légitámadás alatt 11 órára meghalt. Belehalt abba, hog nem akart más névvel, idegen papírokkal élni.

Photos from this interviewee