Kinszki Imre

Ez apukám, Kinszki Imre. Ez egy igazolványkép.
 
Ez nagyon érdekes, mindig így volt a haja. Soha máshogy, így volt elválasztva. És mindig nyakkendőben volt. És öltönymellénybrn. Ha levette a kabátot mondjuk a munkahelyén vagy valami, akkor mellényben volt. Ha kirándult, az persze más ugye, kirándulásra külön volt neki ilyen bricsesz nadrág, olyan vastag zokni - nem magas, csak ilyen fél, kiránduló cipő, lepkeháló. És persze a kockás sapka, az mindig vele volt, illetve rajta.
 
Apám a piaristákhoz járt, ott is érettségizett tiszta kitűnőre. Voltak hárman barátok, és azon gondolkodtak, hogy írni kellene a "Huszadik Század"-ba [1900 és 1919 között megjelenő folyóirat, 1901-től a Társadalomtudományi Társaság folyóirata. 1906-tól főként a polgári radikálisok fóruma volt (ekkortól Jászi Oszkár szerkesztette), előtte azonban - Gratz Gusztáv, Kégl J. és Somló Bódog szerkesztősége idején - liberális és szocialista nézeteknek is helyt adott. - A szerk.]. Aztán elmentek a Jászihoz, kiderült, hogy apám már járt bent nála, és már oda is adta a cikkét. Ez nagyon jellemző volt rá. Hogy ő nem várt, ha valamit kitalált, akkor azonal lépett.
 
Azt hiszem, a szüleim úgy ismerkedtek meg, hogy az anyukám oda került, ahol az apukám dolgozott, a GYOSZ-hoz, azon belül a Textilgyárosok Egyesületéhez. Apukámmal egy szobában voltak, anyukám keményen dolgozott, rengeteg túlórát, mindent vállalt. Apukám kezdett kis papírrepülőgépeket dobálni az anyám asztalára, és őt nagyon idegesítette, és rászólt, hogy kis hülye kölyök, de apám csak dobálta. Az egyik repülőgépen az volt, hogy szeretne vele találkozni. A Farkasréti temetőbe adott neki randevút - ez jellemző volt apámra. Apám abszolút gátlásos kis fiatalember, megérkeztek a temetőbe, apám leült egy padra, letette a kalapját maga mellé, nehogy anyám odaüljön. Akkor anyám leült a másik sarokba, s elkezdtek a tudományról beszélgetni. Apám otthon bejelentette, hogy el akarja venni Gárdonyi Ilonát, amire állati nagy botrány lett, hogy egy művelt, öt nyelven beszélő fiú miért akar elvenni egy olyan csóri lányt. Az apám családja mintha több generációval előbb asszimilálódott volna, egészen más légkörben, másképp éltek, mint anyámék.
 

Photos from this interviewee