Gáti Dánielné szakszervezeti tagsági igazolványa

Ez a dokumentumot az anyám akkor kapta, amikor belépett a szakszervezetbe, 1953-ban. 
 
Az anyám a betegségei miatt már nem dolgozott állandó állásban a háború után. Otthon volt, bedolgozást vállalt, sálakat csinált géppel. Nem tudom, hogy miért lépett be a szakszervezetbe. Talán rövid ideig munkát vállalt valahol, de ő mindig háztartásbeli volt, mert apám a halála előtt eltartotta a családot. 
 
Apám halála után, a Budakeszi úti lakásunkban anyám kiadta mind a két szobát albérlőknek, mi pedig a nappaliban, a társalgó szobában aludtunk. Ebből élt anyám, meg kapta a nyugdíjat apám után. Aztán már én is dolgoztam, és oda kellett adni anyámnak a pénzt, amit kerestem. Odaadtam neki, és abból adott nekem zsebpénzt. Nem nagyon költekeztem, nem jártam éjszakánként mulatókba, bárba, kocsmákba. Nekem mozira kellett, na meg édességre, mert jártam a cukrászdába. De nem voltunk gazdagok, megéltünk valahogy.