Bleier Endréné

A fényképen Magda nővérem látható l946-ban. Magda ekkor 34 éves volt. Életkorban ő állt hozzám a legközelebb a négy testvérem közül: közöttünk 13 év korkülönbség volt (Éva 1912-ben született, én 1925-ben születtem). Az idősebb testvéreimet nagyon korán elvesztettem, ily módon mintegy kiestek az életemből. Részben ezért is, érzelmileg egész életemben ő állt a legközelebb hozzám, ő volt az, aki a leginkább rányomta a bélyegét az egész életemre. Gyönyörű és bűbájos teremtés volt, lelki gazdagsága, szeretetteljessége senkihez nem volt fogható. A nagy korkülönbség miatt egész életemben úgy kezelt, mint akit segíteni, pátyolgatni kell -- a szó legjobb értelmében. Miután nem volt gyereke (tudatosan nem vállalt ?erre a világra? gyereket), a személyes szempontjainál is mindig fontosabbnak érezte, hogy nekem és később a gyermekemnek segítsen. Egész életemben Magda volt az, akire mint egy sziklára támaszkodhattam. Magda a zsidó gimnázium büszkesége volt, nemcsak kiváló tanuló, de kiváló sportoló is volt. Érettségi után az orvostudományi egyetemen folytatta a tanulmányait, de családunk szerény anyagi körülményei miatt -- a gazdasági világválság megszorító intézkedései következtében -- nem folytathatta a tanulmányait. Egy nemzetközi szállítási cégnél helyezkedett el mint három-, később négynyelvű levelező. Két évig Milánóban dolgozott. Magda 25 éves volt, amikor férjhez ment Bleier Endréhez, akit én rajongásig szerettem. Már nagyon nehéz idők voltak. Másfél vagy két évig éltek együtt, amikor a férjét elvitték Borba. Soha többé nem láttuk viszont.