Café Centropa

„Café Centropa” néven 7 évvel ezelőtt elindítottuk idős találkozóinkat. A találkozók helyszíne többek közt, a Bálint Zsidó Közösségi Ház, ahol alkalmanként mintegy 30 idős interjúalanyunkat látjuk vendégül egy csésze kávéra és irodalmi, zenei csemegére. Az eddig is nagy sikerrel működő idős találkozóinkat, kibővítettük az oktatási programunkban résztvevő diákokkal is. A meghívott diákok és idősek személyes találkozásától azt reméljük, hogy a fiatalok számára hitelesíti a technológia által közvetített tartalmakat, az idősek pedig szívesen osztják meg élményeiket, így erősödhet a generációk közötti szolidaritás. A beszélgetések során, a diákok személyes élettörténeteken keresztül betekintést kapnak a holokauszt borzalmaiba, de abba is, hogy milyen volt zsidónak lenni a két világháború között.

Köszönjük a Claimse Conferencnek,  illetve az Erwin Rautenberg Alapítványnak, hogy támogatják "Cafe Centropa" programunkat.