Polgári leányiskolai bizonyítvány

Anyám polgári leányiskolai bizonyítványa 1907-ből. A hetedik kerületi, Dohány utcai polgári leányiskola bocsátotta ki. Anyukám hat osztályt járt, hat elemit. Amikor az elemit elvégezte, az osztályfőnöke elment a szüleihez, és azt mondta, hogy nem egyszerűen kitűnő tanuló, hanem annyi tudásvágy van benne, hogy ezt a gyereket taníttatni kell. A nagyapám meglehetősen szegény ember volt -- négy gyereket nevelt, nem volt gazdag ember, de még jómódúnak sem számított. Azt elérte ez a tanár, hogy különbözeti vizsgával átment a polgáriba, és kijárta a négy polgárit, sőt utána elment egy kereskedelmi szaktanfolyamra is, ami egy éves volt. Megtanulta az irodai munka alapismereteit, és tizenöt éves korában már munkaviszonya volt.