Gunst Sándorné

Ez a kép az anyukámról, Gunst Sándornéról készült, 1909-ben Hódmezővásárhelyen, szerintem közvetlenül a szüleim esküvője előtt. Anyukám a korabeli divat szerint van felöltözve, szerintem nagyon szép és elegáns ezen a képen. Anyám Kohn Erzsébet, de az anyakönyvi kivonatában Örzsike néven szerepelt. Eszter volt a zsidó neve. 1887-ben született. A testvérei idősebbek voltak 3-4-5 évvel, nem tudom pontosan. Háztartásbeliek voltak. Anyámról tudom, hogy ő a négy polgári elvégzése után Temesváron járt még iskolába, akkor léteztek ilyen felsőbb leányiskolák, ahol a háztartás és a közösségi élet tudnivalóit sajátították el. Azt hiszem, ez egy 2-3 éves iskola volt, anyám ezt végezte [lásd: leányiskolák]. Apám úgy került anyámmal össze, hogy Maca néni Hódmezővásárhelyen volt férjnél, és apám a nővéréhez mint fiatalember átjárt, és ott ismerte meg akkor anyámat. Lehet, hogy ez összehozás is volt [lásd: házasságközvetítő, sádhen], ezt persze nem tudom. Volt egy nővérem, aki még az én születésem előtt meghalt 2 és fél éves korában, sárgalázban [A sárgaláz trópusi tengerpartokon előforduló, legyek terjesztette betegség, magas lázzal, sárgasággal jár, a halálozási arány a század első évtizedeiben 75%-os volt. Forrásaink szerint Magyarországra nem jellemző, persze nyilván nem kizárt. - A szerk.]. Ő 1912-ben született, a neve Éva volt.